2013. október 14., hétfő

Ribizlihabos-almás réteges torta a magam módján (cukormentes!)


Férjemmel minden évben megkóstoljuk az éppen aktuális ország tortáját és ami megnyeri a tetszésünket azt megpróbálom elkészíteni én is. Nagy kedvencünk lett a "Madártej", a "Szabolcsi almás-mákos" és a "Szilvagombóc torta", ezeket magam is elkészítettem itthon. (Akkor még nem blogoltam, így nincs fotó és recept róluk nálam, de ami késik, nem múlik!) 

Idén a "Milotai mézes" egyikünk tetszését sem nyerte meg, szerintünk brutál tömény és édes, de amikor férjem megkóstolta a cukormentes, ribizlihabosat, kijelentette: ilyet kér a szülinapjára!

Recept híján nagy volt a kihívás, áttanulmányoztam az ide vonatkozó cikkeket, instrukciókat gyűjtöttem innen-onnan, közben megjelent róla egy verzió Mohánál is. Jöjjön hát az én változatom, ami a nagy napra készült.

Annyira sikeres lett ez a torta, hogy kilencen voltunk rá és egy szelet maradt belőle! A férjem egymaga - aki ismeri most nagyon elcsodálkozik - 4 szeletet evett meg egymás után! Ennél nagyobb dicséret vagy köszönet azt hiszem nem is kell..... És persze azt is mondta, hogy jobb mint az eredeti, amit cukrászdában kóstolt! <3

Isten éltessen Lénárd sokáig!!! :)



Hozzávalók:

Amit érdemes előre elkészíteni:
  • Ribizli öntet: 30 dkg fagyos ribizlit tűzön kevergetve felfőztem, leturmixoltam majd átpasszíroztam. 5 dkg xilit, 2dkg pektin és 1 dl víz ment hozzá, ezeket összefőztem.
  • Almakompót (az eredetiben állítólag diabetikus almabefőtt van, de én inkább kompótot főztem): 30 dkg megpucolt, kockára vágott almát 3 dl vízzel felöntöttem. Ízesítettem xilittel, fahéjjal, szegfűszeggel és citromlével, fedő alatt megpároltam. Kihűtöttem.
  • Almapüré:  15 dkg reszelt alma, 0,5dl almakompót-lé, 1dkg zselatin, 3dkg xilit, fahéj, lassú tűzön összefőztem.
  • Piskóta: 2 közepes alma reszelve, 8dkg xilit, 2 tojás, 12dkg tönkölybúza liszt, 1 kiskanál sütőpor, fahéj. A tojásfehérjét kemény habbá vertem a cukor felével. A sárgáját habosra kevertem a többi cukorral, hozzáadtam az almát majd váltakozva a szárazanyagot és a tojáshabot. 180 fokon, zsírozott-lisztezett tortaformában negyed óra alatt készre sütöttem.

1. réteg: A kihűlt piskóta tetejét megkentem némi ribizli öntettel, majd karikát raktam köré.

2. réteg: Az almakompótot leszűrtem, az almakockákhoz (40dkg volt) adtam  fél dl kompót levet, 1 dkg zselatint, egy kis citromelvet és összefőztem. hagytam hűlni majd a piskótára simítottam.

3. réteg: 1 tojásfehérjét habbá vertem, hozzáadtam 3 dkg xilitet és addig kevertem míg a cukor elolvadt. 1,5 dl tejszínt 1 habfixálóval kemény habbá vertem. Ezt a két habot vegyítettem bele óvatos keverő mozdulatokkal az előre elkészített almapürébe. Ezt a habot kentem az almakompótos rétegre. 
A tetejét megkentem egy kis ribizliöntettel és megszórtam ribizlivel.

4. réteg: 3dkg xilitet 2dkg vízzel feltettem főzni. Amikor forrni kezdett akkor 2 tojásfehérjét habbá vertem, hozzáadtam 3 dkg xilitet és addig kevertem míg a cukor el nem olvadt. Addigra a cukorszirup is kezdett sűrűsödni, finoman füstölni. A cukorszirupot a habba öntöttem, elkevertem, beletettem a maradék ribizli öntetet is (egy evőkanálnyit meghagytam díszítésre). Hozzácsorgattam még 2 evőkanál vízben feloldott 1 evőkanál zselatint, amit kicsit összemelegítettem.
Ezt kentem az almahabra. A maradék öntetbe megforgattam pár szem fagyos ribizlit, a többi öntettel megcsorgattam a torta tetejét. A ribizliket fürt szerűen rátettem és mentalevéllel díszítettem.

Nem mondható, hogy egy egyszerű recept, de ha első nap megfőzzük/sütjük a fentebb felsoroltakat, másnap már viszonylag egyszerűen és gyorsan megy a rétegezés.


Vicces, de ahogy a bejegyzés címkéit választottam a tortához, rájöttem, hogy beleillik a "maradék tojásfehérjéhez recept" kategóriába, hiszen az egész tojásokon kívül 3 tojásfehérje is kell hozzá. Persze ez semmiképpen sem a "dobjuk össze gyorsan a maradékból" kategória! :-DDD











18 megjegyzés:

Muskátli Büfé írta...

Isten éltesse az Ünnepeltet! Még 100 ilyen (hasonló) szépséges szülinapi tortát kívánok!

Luca írta...

Nagyon klassz lett. Nekünk is izlett ez az országtorta, a másik tényleg nagyon tömény. Kösz, hogy kitaláltad, tuti megcsinálom én is.
Boldog szülinapot a férjednek!

Györgyi írta...

Isten éltesse sokáig a kedves férjedet :) Szerintem 100 évig fog élni, ha ennyi finomsággal kényezteted :)

Gabriella írta...

Micsoda ízkombináció - valahogy meg tudom érteni, a férjed miért evett belőle 4 szeletet... :)

teller-cake írta...

MuskátliBüfé: köszi és állok elébe még 100 tortának! :)
Luca: átadom a jókívánságot és remélem posztolod majd ha elkészítetted! :)
Janka: a proféta szóljon, belőled, rajtam - és a tortáimon - nem fog múlni, hogy 100 éves aggastyán legyen! :)
Gabriella: köszi! :) Egyszer érdemes kipróbálni.

Csigabige írta...

Csodaszép! Nagyon tetszik! :)

Névtelen írta...

Boldog szülinapot az ünnepeltnek! Nagyon szép lett a torta, és biztos vagyok benne, hogy finomabb, mint amit a cukrászdában lehet kapni.:D

Hankka írta...

Nagyon boldog szülinapot kívánok a párodnak utólag is, Isten éltesse erőben, egészségben! :) Csodásan néz ki a torta, és biztosan nagyon finom is volt! :)

Seffer Lilla írta...

Eszméletlen jól néz ki, jöhetne egy szelet nekem is :) Isten éltesse a Párodat!

marisz57 írta...

Hű, de betyár jól néz ki! Ó, de jó lenne megkóstolni! No, majd amit én sütök, mert ezt (is) várólistára teszem.
Az ünnepeltnek sok boldog születésnapot kívánok!

HajniZoli írta...

Boldog szülinapot a párodnak! Csodás ez a torta a rétegeivel.

trollanyu írta...

Gyönyörű lett, mestermű:) Boldog szülinapot kívánok a férjednek utólag is:) Ha egyszer lesz türelmem én is elkészítem.

Okki írta...

Nagyon boldog születésnapot a Férjednek! :) Csodaszép tortát készítettél, és milyen finom lehetett.......

teller-cake írta...

Csiga: köszke! :)
Flóra : :))
Hankka: átadom, köszi! :)
Lilla: küldöm a szeletet, nyisd az ablakod....:)
Marisz: remélem egyszer elkészíted és beszámolsz! ;-)
HajniZoli: köszönjük! :)
Trollanyu: boldog lennék ha elkészítenéd, főleg hogy ezt talán Te is eheted! :)
Okki: aranyos vagy, átadom neki! :)

Kati írta...

Hát ez csodaszép:) Gratula és Isten éltesse a férjedet:)

Gerdi írta...

Micsoda színek, mennyi réteg, mennyi hab, szóval csodás! Isten éltesse sokáig Férjedet!

Millye írta...

Boldog születésnapot a férjednek! Nagyon szép tortát készítettél neki! :)

teller-cake írta...

Köszi lányok a jókívánságokat és örülök, hogy tetszik a torta! <3